Információk

„A mai napon a HACSuNK tagsága úgy döntött, hogy az önkormányzati hatáskör alá eső közszféra tagok helyébe új, az önkormányzattól független tagokat léptet a zavartalan működés érdekében, s hogy ez a civil együttműködés a továbbiakban ne lehessen a politikai támadások és csatározások színhelye és áldozata. Amellett, hogy a közel 200 millió forintos ifjúsági centrum létrehozását célzó projekt megvalósítása továbbra is marad az önkormányzatnál, valamint céljaink szerint minden forrás és fejlesztés, ahogy eddig is, az itt élők érdekében és a város javára valósul meg.

Döntésünket az motiválta, hogy a nagykanizsai önkormányzat képviselőinek ellenzéki többsége nevében az Éljen Városunk Egyesület frakcióvezetője a januári soros közgyűlésen a „Helyi Akció Csoport Nagykanizsa” (HACSuNK) működését ellehetetlenítő, annak esetleges megszűntetését előre vetítő döntést helyezett kilátásba. A képviselő kijelentette, hogy mivel a HACSuNK szervezetébe az önkormányzat adja a közszféra tagokat, így az általuk többségi módon vezetett közgyűlés bármikor úgy dönthet, hogy visszavonja ezeket a szereplőket az együttműködésből, s ebben az esetben az megszűnni kényszerül. Mindennek súlyos következményeként a város közössége elveszíti az elnyert és a városra fordítandó közel 400 millió forintos forrást, valamint visszafizetésre kényszerül az eddig lehívott források tekintetében. Vagyis a politika öncélú csatározásai miatt Kanizsa közösségének, családjainak, ifjúságának és vállalkozásainak támogatása szenvedhet komoly veszteséget.”

 

A HACSuNK tagsága